Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Művésztanárok koncertje Kisújszálláson

„A zene az emberiség egészének hangja, bármely helyen és bármely időben. A zene jelenlétében mind egyek vagyunk.” (Charlotte Gray)

Örömmel tölt el bennünket, hogy 2017. szeptember 29-én a Zene Világnapja alkalmából megrendezhettük a Vigadó Kulturális Központban a Baptista iskolák művésztanárainak közös koncertjét. Vendégeink voltak a budapesti Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola, valamint a téglási II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola pedagógusai.

Szakmai együttműködésünk 2014-ben kezdődött a művészeti képzésben résztvevő diákok közös koncertjének megrendezésével. Az idei tanévben régi álmunk valósult meg, hogy művésztanáraink egy hangverseny keretén belül lépjenek színpadra. Kollégáink nemcsak kiváló pedagógusok, hanem előadóművészként is színvonalas produkciókkal mutatkoztak be ezen az estén.

A műsorban felcsendültek barokk, klasszikus és romantikus zeneszerzők művei hegedűn, fuvolán, gordonkán, zongorán, trombitán, oboán, klarinéton, gitáron. Természetesen a repertoárból nem maradhatott ki az énekhang sem. Kodály Zoltán így vallott erről: „...A hangszer a kevesek, kiváltságosak dolga. Az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekultúra termő talaja.”

A koncerten közreműködtek: Hotzi Péter – fuvola, Kovács Irén – zongora, Bócz István – trombita, Bögös Gabriella Hanna – gordonka, Kepes Iván – zongora, Papp László – gordonka, Csizmás Tímea – fuvola, Szöllősy Gábor – gitár, Szász Veronika – ének, Horváthné Galambos Olga – hegedű, Széplaki Edit – hegedű, Orosz Balázs – zongora, Varga Miklós – hegedű, Gordon Teodóra – klarinét, Loboczky Balázs – hegedű, Miskolciné Hajtun Zsuzsa – zongora, Szkordilisz Emília – oboa, Ambrus Szabolcs – trombita, Juhászné Antal Gabriella – ének és hegedű, Kormány Roland – brácsa és ütőgardon, Bögösné Szász Edit – karvezető

Hisszük, hogy ez a közös hangverseny egy újabb lépés a baptista művészeti iskolák közötti szeretetteljes és baráti kapcsolat megerősítésében.

GALÉRIA