Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Művészeti tábor 2017

Az előző évek jó tapasztalataira alapozva, ezen a nyáron is megrendeztük művészeti táborunkat. A 2017. június 24-30-ig tartó tábor különlegessége az volt, hogy az idén mindhárom művészetág növendékei közösen vettek részt a különleges élményt nyújtó programokban.

A táborlakók, a képzőművészeti műteremben Kiss Anitával gipszformákat és álarcokat készítettek, festettek, majd élettérbe helyezték. A három művészet ág növendékei Kecskésné Herczegh Katával és Kecskés Gergővel csapatépítő és drámapedagógiás játékokat játszottak, kalárist fűztek, vásznat festettek, önfeledten táncoltak. Juhászné Antal Gabi néni vezetésével régi tábori dalokat énekeltek és hegedültek. Az érdeklődők - azok közül is a bátrabbak - megpróbálták megszólaltatni a népi hegedűt. Janó Vali néni örömmel vezette be a gyerekeket a gyöngyfűzés fortélyaiba. Galambos Olgi néni a táborba is becsempészte a Suzuki módszert és hegedűseivel együtt egy látványos Star Wars részletet adtak elő.
A táborozók Újváriné Oros Rózsika nénivel, Horváth Pisti és Szálkai Jancsi bácsival kamaramuzsikáltak. Orosz Balázs bácsi pedig lelkesen foglalkozott azokkal a volt növendékeinkkel, akik nem tudják elképzelni a nyarat a művészeti iskola nélkül. A tábor ideje alatt több ponton összekapcsolódtak a programok: játékban, mókázásban, közös éneklésben és a táncolásban is.

Ezen kívül a gyerekek birtokba vették a Nagykun klub udvarát, szabadprogramként pingpongozhattak, focizhattak és csocsózhattak.

Remek volt a hangulat!

2017. június 30-án került sor a táborzáró vigadalomra, a város központjában található Zenepavilonban. A romantikus helyszínen az izgalmakat az is fokozta, hogy az időjárás hol derűre, hol borúra fordult. A koncert helyszínét a tábor ideje alatt készített műalkotásokkal díszítettük, melyeket a környező fák lombkoronája közé helyeztünk. Zenészeink is bemutatták, hogy milyen produkciókat hoztak létre ez alatt a pár nap alatt.

A művészeti tábor kiváló lehetőség arra, hogy a gyerekek szabadidejének eltöltéséhez kulturális és művészeti tevékenységgel kapcsolódjunk, mindeközben tudat alatt szélesítsük ismereteik palettáját is.

A támogatásáért köszönetet mondunk a Baptista Szeretetszolgálatnak, Kisújszállás Város Önkormányzatának és a Kisújszállási Baptista Gyülekezetnek.

                                                                                                                                                                                         Széplaki Edit

                                                                                                                                                                                             igazgató

GALÉRIA