TÁMOP „Van új a nap alatt” projekt záró rendezvény.
TÁMOP beszámoló 2012.
A művészeti iskola a város oktatási intézményei, valamint a kenderesi általános iskola együttműködésével rendkívül színes programot állított össze. Mind a tervezés, mind a megvalósítás során nagyon kreatívak voltak a programok kitalálói. Mindhárom korosztály számára három művészetágban tartunk ismeretterjesztő foglalkozásokat, új eddig egyetlen iskola kínálatában sem található programokat. A meghívott előadók is nagymértékben gazdagították a városban élő gyerekek életét. A programokat kitaláló tanárok bátran elrugaszkodtak a mindennapi rutintól, így került be a programba pl. a számítógépes zeneszerzés. Ide olyan gyerekeket kerestünk, akik nem járnak zeneiskolába, alig-alig értenek a kottaolvasáshoz. Egyetlen kritérium volt a számítógép biztos kezelése. Két tanárnő dolgozta ki a tematikát és az eltelt idő után örömmel számolnak be a gyerekek sikereiről. Érdekes program a „Romológia”. Ez általános iskoláskorú roma gyerekek számára készült és sok-sok olyan ismeretet ad, amivel közelebb kerülnek saját történelmükhöz, anyanyelvükhöz, táncaikhoz, zenéjükhöz, ezzel erősítve identitásukat. Hangszerbemutatókat tartottunk és tartunk (figyelembe véve az életkori sajátosságokat) mindhárom korosztály számára hangszertörténeti előadásokkal, hangversenyekkel az iskola tanárai, valamint meghívott előadók közreműködésével. Az óvodások és alsó tagozatosok számára sok-sok játékkal, mesével fűszerezve, a középiskolások számára pedig kirándulással, operalátogatással nagyszabású koncertekkel. Minden korosztály számára igyekeztünk rövid áttekintést nyújtani a zene kialakulásától kezdve napjainkig. Hagyományteremtő program, ami a „Beavató koncert” címet viseli. Ez a kezdete lehet a kenderesi általános iskolával való szorosabb kapcsolatnak. A néptáncos foglalkozásaink alkalmával a gyerekek megismerkednek a jeles napok tartalmával, a már- már elfeledett népszokásokkal. Gyakran vendégünk volt Boka Gábor porondmester, illetve Hrúz Szabolcs a zenekarával, aminek tagjai élőzenét varázsolnak csaknem minden néptáncos programhoz. Boka Gábor interaktív módon előadott mesejátékaiban rendkívüli örömmel vesznek részt a gyerekek. Művészetterápia címmel meghívott előadónk zárkózott, problémás alsó tagozatos gyerekek számára tart foglalkozásokat, akik ennek hatására mára már egészen nyitottá váltak, szinte észre sem veszik, hogy alkotás közben mennyi mindent megosztanak társaikkal és a tanár nénivel. A „Népi műhely”című foglalkozáson sok-sok népdalt tanulnak a gyerekek, emellett megismerik szűkebb és tágabb hazájuk néprajzát, hímezni tanulnak, vetélkedőn mérik össze tudásukat. Érdekes foglalkozás a „Sültüsök”. Az első óra itt is, ahogy legtöbb esetben, a természet hangjaira hívja fel a figyelmet. Ki hinné, hogy a fűszál is hangszer. Aztán szép sorjában tájegységenként ütőhangszerek, fúvós hangszerek, nyelvsíp, ajaksíp, furulya, kaval, lant, koboz, hegedű, brácsa, bőgő, szinte minden hangszer előkerül. A ballada fogalma, vándordallam, kultúrák közötti átjárhatóság, míg eljutnak a gyerekek az oly annyira várt óráig, amikor végre ők is kézbe vehetik a hangszert, a népi furulyát, amin az eltelt rövid idő ellenére már különböző dallamokat tudnak eljátszani. A citera szakkörbe olyan gyerekeket vontunk be, akik semmilyen zenei előképzettséggel nem rendelkeztek. A szakmunkásképző tanulói eddig valószínűleg nem is gondoltak arra, hogy itt van valamilyen keresnivalójuk. Jó kézügyességüknek köszönhetően még saját hangszert is építettek maguknak. Viselettörténet címmel szakmunkásképzős tanulók ismerkedhettek meg (rengeteg levetített képzőművészeti alkotás segítségével) a régmúlt korok divatjával, ezek alapján eljutottak a jelenkor divattervezéséhez. Fontos ez a sorrend, hiszen a nagy divatházak is a hagyományokra építenek új kollekcióik megalkotásakor. A foglalkozásokon résztvevő tanulók bizonyára nagy hasznát veszik az elhangzott ismereteknek. Tanárnőjük olyan alapokra helyezte a látásmódjukat, amire a hivatalos tananyag nem ad lehetőséget. A „Rajz és vizuális kultúra” szintén szakmunkásképzősök számára, ahol megismerték a képi szerkesztés alapjait, a szénnel való rajzolás technikáját, kollázsokat készítettek, látásmódjuk kitágult, ezeken a foglalkozásokon keresztül olyan világba pillanthattak be, ami remélhetően elősegíti, hogy jobb szakember váljon belőlük. Az általános iskolások üvegfestést tanulhatnak. Ez a technika sok olyan anyagot igényel, ami nagyon drága, ezért egy iskola költségvetése sohasem tette volna lehetővé, hogy a gyerekek megismerkedjenek vele. Mindenki boldogan, örömmel vesz részt a foglalkozásokon és büszkén viszi haza alkotásait. Lassan a program a vége felé közeledik. Én magam is tapasztalom és sok kolléga is arról számol be, hogy a gyerekek rendkívül boldogan, önfeledten vesznek részt a foglalkozásokon. Mivel tudják, hogy sajnos csak egy évig tart, máris sajnálják, hogy hamarosan befejeződik. Ezek alapján hihetjük, hogy szándékaink többnyire megvalósulnak és bár a program véget ér, ezekre az alapokra tudunk a jövőben építeni.
PEJ beszámoló
Az első programunk a kenderesi Apáczai Csere János Általános Iskola tanulói számára szolgáltak feledhetetlen élménnyel. A július 10-14-ig tartó tábor színes programokkal gazdagította a gyerekeket. A foglalkozási napló tartalmazza a programot, ami minden napra tartogatott meglepetést az alföldi gyerekek számára.
A másik lezárult programunk a "Tücsökfalva" volt. Erről a leghitelesebben a mellékelt szülői levél tanúskodik:
Észrevétellel kell kezdenem: nem néptánc tábor volt ez, hanem néptánc, kézműves, ének-zene, népzene, népi játék, életmód és minden más, amitől egy gyerek csak jól érezheti magát sokadalom, nyüzsgés, fesztivál és tábor. Ahogyan az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény zeneiskola.
Hétfőn reggel kissé bizonytalanul érkeztünk a Nagykun Klub – Zeneiskola - Alkotóház közössé tett, sátrakkal teli udvarára. Elfelejtettem leadni a jelentkezési lapot, így nem tudtam, fogadják-e két kisebb csemetémet, akik már hetek óta várták a tábort. Aggodalmam azonnal elmúlt, miután beléptem Tücsökfalvára. Nagy örömmel üdvözöltek minket, sőt, azonnal „vették” láthatatlan kacsintgatásaimat is, mely arra irányult, hogy a nálunk nyaraló budapesti, hét és fél éves unokatesót is szeretném benevezni, aki jelezte, ő csak a rockzenét szereti, így csak akkor hajlandó részt venni, ha a fellép a Metallica is. Kata néni (Kecskésné Hercegh Kata) nem ígérte meg a bandát (visszakacsintotta viszont, hogy szívesen látják vidéki vendégemet is), így hiába minden kedvessége, a végtelen számú egyéb programmal való kecsegtetése: Levente nem regisztrált. Mert mindig tartja a szavát.
De egy órával később már együtt táncolt és énekelt a Morgó udvarán Edit néni (Bolgovicsné Edit) csoportjával. Igaz, szigorúan külsősként. Aztán hazamentünk. Hiszen mi csak meglátogattuk őket.
Délután is „véletlenül” jelentünk meg ismét. Népdaltanítás foglalkozás kezdődött éppen. Csöndben betörökültünk a többiek közé és hagytuk, hogy Jetti (Szilágyiné Horváth Henriette) néni megtanítson nekünk néhány dalt. (Nem rock számok voltak, kis rokonom mégis a karádi falu végén tartott legény- és leányvásárról dalolgatott szombaton érkező szüleinek.)
És így ment ez egész héten. Bármikor „benéztünk” – valahogyan mindig akadt arra dolgunk -, valami miatt minden alkalommal ott felejtettük magunkat néhány órára.
Boka Gábor iparművész-játékmester bácsi egyszemélyes színháza János Vitézről egyformán szórakoztatta a gyerekeket – ki-kiszólós poénjainak köszönhetően – és a felnőtteket.
… néni (nem tudom a nevét, sajnos) hegedűvel kísért népdaltanulásos óráin pedig kis híján én is táncra perdültem, pedig…. szégyen, nem szégyen, a szalagavatómon roptam utoljára.
Esténként – merthogy hétig tartott mindennap a tábor! – a gyerekek aznap készített kis népi tárgyaikkal vártak minket, szülőket (azaz, dehogy vártak, szinte észre sem vették, hogy megérkeztünk, táncoltak, énekeltek, frissen tanult játékokat játszottak, így legalább nekünk felnőtteknek is maradt kis időnk megbeszélni egymással a világ folyását).
Mi pedig megtanulhattuk, hogy
a krumplipuska az egy olyan fegyver, amellyel este a teljes otthoni burgonyakészletet szét lehet és kell lövöldözni a szobában;
a „bikaf..gató” – ezt csak ezen a néven mutatták be -, egy igen egyszerű népi fúvósféle hangszer, melyen annyi oktáv játszható, amennyit csak bele tudunk fújni;
a textilvirág vattabéléssel hurkapálcán soha el nem hervad;
a saját készítésű gyöngyfülbevaló bájosabb, mint az ékszerbolti testvérei bármelyike;
a filc és selyem hajdísz pedig apa hajában is jól áll.
Mind-mind kedves emlék marad a tábor után is.
Szerdán délután/este volt az egyik csúcspont (a sok közül), amikor Söndör bácsi (…… Sándor) vezetésével jelháborúra (amolyan számháborúféle, ahol számok helyett különböző jelek vannak: alma, szilva, kisvirág) indultak a tábor lakói a Városháza parkjába.
Két csapat volt, a szoknyások (fiúk is!) és a „nemszoknyások”. Hát létezhet jobb terepruha néptánc táborban? Két órán keresztül futottak fel-alá, rejtőzködtek, leskelődtek a bokrok, fák alatt, illetve a fák tetején, míg végül az egyik csapat győzött…….és a másik is, mert itt csak nyertesek voltak. Levente is, aki természetesen csak zsoldosként vett részt, mert ő ugye nem csatlakozott a táborhoz. A háborút egy villámvacsora-ütközet zárta: a szülők lelkes önkéntesekből verbuválódott csapata által egész délután munkájával elkészített regimentnyi palacsintát tíz perc alatt „elpusztították” a jelseregek.
Kis unokaöcsémmel mi csak be-betérő vendégek voltunk, így „mit sem tudunk arról”, milyen nagyszerű hetet is varázsoltak a napi huszonöt órában dolgozó szervezők, irányítók, nevelők a 120 (nem tudom, hányan voltak) gyereknek. Napközben táncpróbák, esténként (éjszakába nyúlóan) táncház, marha(jó) pörkölt, a kánikula ellen a gyep öntözőrendszerétől kapott hűsítő vízsugár és ki tudja mennyi más életre szóló élmény gazdagította még őket.
A végére már a Metallica sem hiányzott annyira.
Köszönöm. Köszönjük