Üdvözöljük iskolánk weboldalán

XIV. Országos Kürtverseny Kisújszálláson

A Baptista Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében 2022. március 4-6. között sikeresen lezajlott a XIV. Országos Kürtverseny.

A jelenlévőket ünnepélyes keretek között Dr. habil Kovács Tibor, Kisújszállás város alpolgármestere köszöntötte, a versenyt a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ képviseletében Szász Veronika területi oktatási igazgató asszony nyitotta meg.

A verseny bírálóbizottságát a szakma elismert művészei és tanárai alkották. Győrfi Péter kürtművész-tanár, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola tanára; Berki Sándor kürtművész, a Danish Chamber Orchestra, valamint a Magyar Rádió Zenekarának szóló kürtöse; a zsűri elnöke Dr. Endrődy Sándor a Magyar Állami Operaház kürtművésze, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának docense.

Az előválogatók után, az ország negyven művészeti iskolájából fogadhattuk a kisújszállási döntőbe bejutott legjobb ötvenhét kürtös növendéket. A négy korcsoport versenye két fordulóban zajlott.
A versenyzőknek a - versenykiírás szerint - mindkét fordulóban egy-egy kötelezően választott, valamint egy-egy szabadon választott művet kellett előadniuk. A verseny folyamán számos ifjú tehetség mutatkozhatott be a Vigadó Kulturális Központ színpadán. A zsűri mind a négy korcsoportban megosztott helyezéseket és különdíjakat adott ki.

A XIV. Országos Kürtverseny kiemelt jelentőséggel bír, mivel a koronavírus járvány alatt a hangszeres versenyek többnyire online formában valósultak meg. Ebben az időszakban a hangszertanulást a személyes kapcsolatok hiánya mellett még tovább nehezítette, hogy nem volt lehetőség koncertek megszervezésre, fellépésekre, színpadi jelenlétre. Nagyon örülünk, hogy mind ezek után a XIV. Országos Kürtversenyt hagyományos módon rendezhettük meg. Köszönet a tanároknak, diákoknak kitartásukért, odaadó munkájukért, elhivatottságukért, a zene szeretetéért.

A három napos rendezvény keretén belül 2022. március 5-én 19:00 órától a Vigadó Kulturális Központban a Baptista Alapfokú Művészeti Iskola egykori növendékei adtak koncertet. Közreműködött a Városi Vonószenekar Papp László művésztanár vezetésével, valamint a Mellofon Fúvós Együttes Szálkai János karnagy vezényletével.

A versenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ, Kisújszállás Város Önkormányzata mellett, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége, Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, Editio Musica Budapest Zeneműkiadó Kft., Cornett Music Kft., FON TRADE MUSIC, Zenetanárok Társasága, valamint a Szolnoki Szimfonikus Zenekar támogatta.

Kisújszállási támogatóink voltak: a Kumánia Gyógy- és Strandfürdő, Legenda Kiadó, Pannon-Literatura Kft., Kisújszállási Városvédő és Szépítő Egyesület, Mellofon Fúvós Együttes és Balogh Károlyné szalmafonó népművész.

A személyes találkozással megvalósult XIV. Országos Kürtverseny mind pedagógiai, mind szakmai szempontból igazolja, hogy az inspirációs közeg, a tapasztalatok megosztása és a zsűrivel való konstruktív beszélgetések motivációs erőként hatnak a jövő kürtoktatására. Ennek eredményét - reményeink szerint - már a 2025-ben megrendezésre kerülő XV. Országos Kürtversenyen is megtapasztalhatjuk.

Kéki-Széplaki Edit
igazgató

GALÉRIA